Már eltelt az iskolaidő első hónapja is, véget ért a szeptember. Lássuk hát a kihívás szeptemberi alkotásait! 😉
Sajnos a BOTB 2019 verseny miatt nagyon kevés időm volt, így alig készítettem valami újat. Ezen kevés közül most ez áll a legközelebb a szívemhez.
Itt a szeptemberi alkotás, szokásomhoz híven egy gyöngyhímzett szettet mutatok meg, annyi különbséggel, hogy itt egy gyűrűt is fűztem hozzá. 😀💍
Talán egy kicsit az ősz hangulatát idézi….
Szeptemberben visszatértem a spirálokhoz, ez egy Cellini spirál.
Ebben a hónapban is a kockafűzésé volt a főszerep. Csak fekete-fehérrel dolgoztam és szerintem nagyon jók lettek! Remélem majd sokan kedvet kapnak a kocka készítésekhez.
Első kétoldalas karkötőm.
Ezt a nyakéket szeretném most a kihíváson megmutatni. Mivel elfogytak a drótjaim, összeszedtem az összes kisebb-nagyobb leesett darabot, és ez lett belőle…
A szeptember nekem gyorsan elszállt, hiszen egy kiállításra készülődtem – az élménybeszámolót az eseményről itt olvashatod: Színes Világ című kiállítás Lébényben – készülődés és megnyitó, s azután lévő néhány szabadnap hamar elszállt. De azért két kis dobozkát készítettem kísérletképpen. 😉 Meg fogom őket osztani a facebookon, kíváncsi vagyok, hogy melyik stílus tetszik az olvasóimnak jobban. 😉