12 hónap – 12 alkotás: 2020. novemberi alkotások

A kihívás utolsó előtti hónapján is túl vagyunk már, hamarosan itt a karácsony. Vajon mik készültek novemberben? Elárulom, hogy valaki például új technikát próbált ki. 😉 Lássuk is az alkotásokat! 😉

Molnárné Erzsike

Nagyon szépen csillogó barack színű rondelle, acélszürke kásával. A fotó nem adja vissza a fülbevaló igazi szépségét. Rendelésre készítettem. 🙂

Készült csillag és egy angyalka az egyik héten. A csillaghoz fehér, csillogó szalmagyöngyöt használtam. A kis angyalka pedig egy új minta alapján készült, amit most próbáltam ki. Ezt kása, szuper-duó, 8 mm. arany Tekla, és egy fém szárnyacska alkotja, szerelőpálcára építve készült. Lesz ebből majd több is, mert tetszik ez a minta. 🙂

Újabb fülbevalókat mutatok, kérésre készült 2 féle szín összeállításban, csupa-csupa kása gyöngyből.

Molnárné Erzsike 2020. november

Molnárné Erzsike 2020. november

Molnárné Erzsike 2020. november

Molnárné Erzsike 2020. november

Wenneszné Wally Tünde

Novemberre egy újdonságot hoztam ismét. Terítőket és ékszereket már nagyon sokat horgoltam, de mindig is piszkálta a fantáziámat, milyen lehet amigurumizni. Végül most rászántam magam, hogy kipróbáljam. Ez a kis szürke macska készült, amit a kisfiamnak szánok. A testrészek meghorgolása nem jelentett kihívást, de az összeillesztésüknél/ összevarrásuknál már akadtak gondjaim. Néhány Youtube-on látott videó alapján viszont sikerült némiképp elsajátítani ezt a tudományt is. Még nem tökéletes, van mit csiszolnom rajta, de biztos nem ez lesz az utolsó ilyen kis figura ami kikerül a kezeim közül.

Wenneszné Wally Tünde 2020. november

Wenneszné Wally Tünde 2020. november

Wenneszné Wally Tünde 2020. november

Hollenczerné Balogh Ilona

Egy kis vidámságot hoztam nektek. Különböző méretű gyöngyökből fűztünk gyöngybabákat, melyeknek a fejecskéje különböző hangulatot mutat. Ha kíváncsi vagy, hogy hogyan készült, akkor a segítséget itt találod: Dobd fel a hangulatodat hangulat babák fűzésével

Hollenczerné Balogh Ilona 2020. november

Hollenczerné Balogh Ilona 2020. november

Hollenczerné Balogh Ilona 2020. november

Ádám Anita

Ebben a hónapban nem egyformát készítettek a lányok, és cuki hóemberünk, meg egy kis gyöngy mikulás „született”. De nem maradtak ki, a drótocskáim sem.

Ádám Anita 2020. november

Ádám Anita 2020. november

Ádám Anita 2020. november

Ebben a hónapban nem sok alkotás készült, kivéve ha beleszámítjuk az adventi naptárakat. 😀 Főleg karácsonyra készültem elő, de azért készítettem egy nagyobb, domborműves képet is. Címe még nincs, de remélem hamarosan kitalálom. 😉

Vivien Holl 2020. november - Édes álom

Szólj hozzá!