Az iskolás időszakból máris eltelt 1 hónap – valakiknek nem sok minden változott ez alatt, akiknek meg igen a suli miatt, nekik remélem sikerült belerázkódni az új rendszerbe ismét. Igaz, az egész év eddig ilyen belerázkodós volt, sok változással. De reméljük hamarosan tényleg egyesbe kerülünk. Addig viszont sokunknak itt van az alkotás, lássuk is, hogy mik készültek szeptemberben a kihívásra. 😉
Kérésre készítettem egy fiatal hölgynek az első két fülit. Az egyik, fehér 8-as kása, 4 mm-es fekete, és átlátszó bicon együttese. A másik 11/0-ás fekete, piros, és ezüst Delicából készült, peyote technikával. Korábban már készült ebből egy példány ebben az évben. És most is ezt kérték.
A harmadik munkám ez a szép piros-arany színű, csüngős fülbevaló. Kérésre készült a mai napon. Jó kis minta ez is, készült már belőle más színben is, és még szerintem fog is készülni.
Korábban készítettem már pók fülbevalót, most az akkori fotó alapján kértek tőlem ismét pókicát. 11/0 delica, és 15/0 kása gyöngyöket használtam az elkészítése során. Nikkelmentes akasztóval szereltem fel. 🙂
Ismét újabb füli készült el, ez a minta is volt már korábban fehérben is, és kicsit más árnyalatú acélszürkében. Most ezt a színt kérték. Ennek a mintának most sikere van, úgy tűnik. 🙂
Végre egy újdonság az ötödik képen! Ilyen fülbevalót ezer éve fűztem, úgy hogy bele kellett jönnöm, de izgalmas volt fűzni. Ez itt a kásagyöngyök színkavalkádja.
Én már elkezdtem a készülődést a karácsonyi szezonra. Íme ezek a kis angyalkák készültek. Naponta készül újabb.
Eddig javarészt meleg volt, de nemsokára beköszönt a hidegebb idő. Ebben a hónapban ez a kutyapulóver került ki a kezeim közül, melyet saját kutyusunknak készítettem. Még kölyök, így kicsit hosszabbra, bővebbre hagytam, hogy ősz végéig biztos jó legyen. 🙂 PaulasPatterns mintája alapján készült, melyet az Etsy honlapján megtalálhattok az alábbi linken: www.etsy.com/de/transaction/2083053719
M-es méret, de vékonyabb babafonallal dolgoztam, hogy kisebb kutyának is jó legyen. Ezzel kb. S-es méretnek felel meg. Az eredeti leíráson annyit változtattam, hogy a hátán hagytam egy nyílást ahol ki lehet bújtatni a pórázt, ha esetleg hám lenne a kutyán.
Újabb karkötő ötletet hoztam, melyet anya és lánya együtt is megfűzhet. Ha a középső anyáé, vajon a kislánynak a sárga gyöngyös vagy rózsaszín gyöngyös teszik jobban? Jó gyöngyfűzést kívánok!
Mivel ebben a hónapban még volt szép idő, ezért a lányokkal pólókat festettünk, batikoltunk, és kipróbáltam a hypós rajzolást. 🙂 Ezek a felsők lettek a legjobbak… szerintünk. 🙂 Azért a drótocskáim sem maradtak ki, és ez a szépséges holdkő kapott ezüstözött foglalatot.
Most szeptemberben sok minden történt velem és sok dolgot indítottam el, amiket hamarosan mutatni is fogok. 😉 De azért egy képet is készítettem, s ígérem, hogy a következő hónapban még több újdonság lesz. 😉
A legújabb képem egy álomfogós kép, de mellette még egy dolgot megmutatok – egy kis grafikát – ugyanis most lesz október 4.-e, ami az Állatok Világnapja. S úgy döntöttem, hogy idén október 4 és 11. között minden megvásárolt állatos alkotás (lehet kép, ékszer, de kendő vagy sál is) árának a 20 %-át a Noé Állattotthon Alapítványnak fogom utalni. Ezeket a termékeket külön jelölöm is a tappancs jellel, s már láthatjátok most is. 😉