Megígértem, hogy írok részletesen a Gyöngybulikról. Íme egy kis leírás és összefoglaló 🙂
Milyenek voltak a a rendezvények?
Csoportokban ültünk egy osztályteremben – 6-9 diák ült egy padcsoportnál. 3 csoportban voltunk, így váltva tudtunk fűzni. Minden diák 2 órát fűzött és 1 órát pihent felváltva. A pihenő időben tudtunk pihenni, enni és játszani a tornateremben. Sok tanuló hozott párnát és takarót. Ha fáradtak voltak, akkor tudtak egy külön osztályteremben pihenni vagy aludni éjjel. Az első rendezvényen én is aludtam 4 órát. 10 éves voltam. A következő alkalommal a terem közelébe sem mentem éjjel 😀
Minden órában csengett a csengő. Ez azt jelentette, hogy be kellett mennünk a terembe és valaki lehúzott egy számot. Ez volt a váltás – mehettünk fűzni vagy pihenni. A végén a legügyesebb diákok ajándékot kaptak.
Általános iskolások voltunk, amikor az első program kezdődött. De visszatértünk, amikor középiskolások voltunk (vagy egyetemisták). Egyszer én is visszamentem egyetemistaként. Részt vettem mindegyik 24 órás Gyöngybulin. Imádtuk, de sajnos a támogatók száma csökkent. Háromszor 12 órás Gyöngybulit szerveztünk és vége lett.
Azóta az édesanyámmal néha gyöngyöt fűzni tanítunk gyerekeket egy kórházban vagy látássérülteket a helyükön. Nagyon ügyesek 🙂
Ha szeretnél több képet látni a Gyöngybulikról, keress rá a Gyöngybulira a neten.
És az összefoglaló a teljesítményünkről:
2000. ősz
- a Gyöngyfűző szakkör megalakulása Hollenczerné Balogh Ilona (édesanyám – Anya, fűzz velem gyöngyöt) által
2002. március 9-10. – I. 24 órás Gyöngyszövés
- 41 tanuló vett részt – 1151 db bélyegképet készítettünk
- 93 231 db gyöngyöt használtunk fel
2003. március 22-23. – II. 24 órás Gyöngyszövés
- 48 tanuló vett részt – 54 db nyakpántot és 160 db karkötőt készítettünk
- 153 199 db gyöngyöt szőttünk fel
2004. március 13-14. – III. Gyöngybuli
- 60 tanuló vett részt
- 347 db hungarocell formát díszítettünk gyönggyel és flitterrel
- 453 546 db elemet (gyöngyöt, flittert, gombostűt) használtunk fel
2005. március 5-6. – IV. Gyöngybuli
- 61 tanuló vett részt
- 437 db hungarocell formát és egy „focilabdát” díszítettünk gyönggyel és flitterrel
- 554 380 db elemet (gyöngyöt, flittert, gombostűt) használtunk fel
- felállítottunk egy magyarországi rekordot és a Hotelinfo Kft. hitelesítette az eredményünket
2006. március 25-26. – V. Gyöngybuli
- 49 tanuló vett részt
- 752 db virágot, 20 db kis fát és 1 db óriás drótfát készítettünk, melynek 114 db ága van virágokkal
- felfűztük 209 602 db gyöngyöt 4,433 km dróttal
- felállítottunk egy újabb magyarországi rekordot
2006. december 8. – Gyöngy-verseny
- 36 tanuló vett részt a versenyen 7 iskolából
- a 3 legjobb tanuló (7-10 évesek, 11-14 évesek) részt vehettek a következő Gyöngybulin
2007. március 24-25. – VI. Gyöngybuli
- 59 tanuló vett részt
- 681 db virágot és egy 165 db virággal és ugyanennyi levéllel díszített óriás fát készítettünk
- 4,7 km drótot használtunk el és 287 969 db gyöngyöt fűztünk fel
- felállítottunk egy újabb magyarországi rekordot ismét
2007. november 30. – II. Gyöngy-verseny
- 26 tanuló vett részt a versenyen 9 iskolából
- a 3 legjobb tanuló (7-10 évesek, 11-14 évesek) részt vehettek a következő Gyöngybulin
2008. április 12-13. – VII. Gyöngybuli
- 53 tanuló vett részt
- 601 db virágot és egy 172 db-os „pillangófalat” készítettünk
- 3,996 km drótot használtunk el és 217 171 db gyöngyöt fűztünk fel
- felállítottunk egy újabb magyarországi rekordot és egyéni rekordokat is
2008. november 21. – III. Gyöngy-verseny
- 26 tanuló vett részt a versenyen 8 iskolából
- a 3 legjobb tanuló (7-10 évesek, 11-14 évesek) részt vehettek a következő Gyöngybulin
2009. március 21-22. – VIII. Gyöngybuli
- 51 tanuló vett részt – a tanulók átlagéletkora a legalacsonyabb volt
- 530 db kis virágot, egy 130 db nagy virágokból álló óriás csokrot készítettünk és befejeztük a „pillangófalat”, amely 224 db pillangóból áll
- 4,322 km drótot használtunk el és 187 680 db gyöngyöt fűztünk fel
- felállítottunk egy újabb magyarországi rekordot – ez volt az ötödik rekord
2009. június 24-27. – 4×12 órás Flitteres Gyöngybuli
- 138 tanuló vett részt – napi 90 fő átlagosan, akik 7-22 évesek voltak
- 200 x 300 cm-es képet készítettünk a STABILO Hungária Kft. megbízásából
- a kép vakációra hívja fel a figyelmet – 50 x 50 cm-es hungarocell lapokra tűztünk fel kb. 720 000 db elemet (gyöngyöt, flittert és gombostűt)
- felállítottunk egy újabb magyarországi rekordot és egy Guinness Rekordot is
2010. április 17-18. – IX. Gyöngybuli
- 67 tanuló vett részt – 50 fő 12 év alatti volt
- elkészítettünk 5 db település címert és 8 db támogatói logót
- feltűztünk 2,58 m2 felületre 343 011 db elemet (gyöngyöt, flittert és gombostűt)
- felállítottunk egy újabb magyarországi rekordot – ez volt az hetedik rekord
2011. április 2-3. – X. Gyöngybuli
- 83 tanuló vett részt
- címereket, logókat és 3D alkotásokat készítettünk – Simon Péter Credo E-Bone makettja, mely 1 méter hosszú – 125 700 db elem (gyöngy, flitter, gombostű), egy olimpiai földgömb (50 cm átmérőjű) – 103 200 db elem, és egy Rubik kocka (él hossza 45 cm) 129 300 db elem
- feltűztünk 3,496 m2 felületre kb 459 000 fb elemet (gyöngyöt, flittert és gombostűt)
- felállítottunk egy újabb magyarországi rekordot – ez volt az nyolcadik rekord