Az idei utolsó téti élményfestős foglalkozáson egy aranyos, vagyis cicás téma várta az alkotni vágyókat. Vagyis egészen pontosan kettő, hiszen egy kicsi kép várta a kisebbeket 2 kis cicussal, míg a nagyobbakat pedig pedig egy elegáns cicahölgy. De akkor mit keres a borítóképen egy mandala? Mindjárt elárulom. 😉
A válasz egyszerű – mindkét témára egy-egy jelentkező volt és az egyik anyukája is csatlakozott. Ő pedig egy kis mandalát szeretett volna festeni (régebben egyszer a lánya mandalákat festett az egyik foglalkozáson). Így hármójukat 3 témával vártam a téti Alfa Mozgásműhelyben.
Miután mindenki megérkezett, gyorsan elmondtam a legfontosabb tudnivalókat, s mindenki elkezdett festeni.
Réka új résztvevő volt, ő egy téli verziót festett a Szerelmes kis cicusokból. Végig nagyon ügyesen és precízen festett. A két cicája tejeskávé és fehér színű lett, de a végén a fehér cicán is látszik hogy van a feje tetején egy kis hó.
Hanna korábban 2 kicsi mandalát is festett, most a nagyobb cicahölgyet választotta. A cicáját majdnem teljesen feketére festette (a tappancsai és a farka szürke lett), piros virágot és masnit, illetve piros-fehér nyakláncot visel a képén a cicalány. A hátteret pedig végül a lila árnyalataira és fehérre festette. Ugye milyen szép lett a cicus?
Viki pedig egy piros, narancs, citromsárga és fehér színű mandalát festett. Eredetileg fehér színt nem kért, de végül azzal is festett, s így nagyon jó lett a Csillagvirág mintájú mandalája.
Mivel mindenki más időben végzett az alkotással, így két külön, „elbújós” fotó készült a résztvevőkkel és az alkotásaikkal.
Köszönöm Réka, Hanna és Viki, hogy eljöttetek alkotni ezen a hétvégén Tétre. Nagyon szépen festettetek végig, büszkék lehettek az új alkotásaitokra. 🙂 Remélem kedvet kaptatok a későbbi alkotáshoz is, s találkozunk még. 😉
Szeretnéd megnézni, hogy korábbi foglalkozások milyenek voltak? Akkor kattints erre a linkre: Élményfestés és Paverpol.
Vagy szeretnéd te magad kipróbálni a technikát és készíteni egy ilyen képet vagy hasonlót? Ezen az oldalon – Foglalkozások, vagy a Facebook oldalamon, az Eseményeknél mindig megtalálod az aktuális foglalkozásokat, amikor az élményfestünk vagy akár a festés a Paverpol technikát kombináljuk. 😉
Ha pedig tudod, hogy a baráti vagy ismerősi körödben többen kipróbálnátok ezt a technikát, s szeretnétek közösen kikapcsolódni, feltöltődni alkotással, akkor vedd fel velem a kapcsolatot a vivienholl@alkotasokszigete.hu email címen, s megpróbálunk megoldást találni rá – bátran javasolj helyszínt! 😉
Ha pedig messze laksz, de szeretnél otthon festeni, vagy a gyermeked lepnéd meg egy festési lehetőséggel, akkor nézd meg a különböző méretű és témájú Festenivaló alapokat!