Domborműves élményfestés Csikvándon – fekete árnyas, állatos és másmilyen képek

Most ismét Csikvándon festettünk a Kultúrházban. A tervezett téma fekete árnyas, állatos képek volt eredetileg, de most is vegyes csoport lett a végén. Nézd meg, hogy hogyan alakultak a képek a kezeik között!

A reggel esősen kezdődött, ezért gyorsan ráírtam a résztvevőkre, hogy hozzanak magukkal valami táskát az alkotásuk védelmében. Mikor odaértünk a helyszínre akkor még kicsit erősebben esett, de szerencsére mikor végezünk, akkor már tiszta volt az ég.

Mivel most csak 4-en alkottak, így egy asztalnál várta az alkotni vágyókat a festenivaló alapok és alapanyagok.

Élményfestés foglalkozás - Fekete árnyas és horoszkópos képek - 2024.08.02. Csikvánd

Miután mindenki korábban megérkezett, el is kezdtük az alkotást rögtön. Először a nagyobbaknak, akik hosszabb idejű alkotást készítettek magyaráztam, utána pedig rögtön a kis ovis alkotónkhoz fordultam.

Nimród egy kicsi, farkasos-teliholdas képet festett. Ez volt az első festése nálam, ezért egy ilyen kis képet festett most, annak ellenére, hogy a meghirdetett téma más volt. De nagyon ügyes volt végig és érdeklődő. Öröm volt látni a lelkesedését, s egészen jól bánt már az ecsettel. (Pár lépésben többet segítettem neki, de van egy olyan érzésem, hogy hamarosan egy kis gyakorlással, ő is képes lesz azokat megcsinálni.)

Élményfestés foglalkozás - Fekete árnyas és horoszkópos képek - 2024.08.02. Csikvánd

Blanka már nem először volt nálam festeni. Az előző alkalommal Gyarmaton egy 20×20 cm-es aranysárga színű, szarvasos képet festett, most pedig egy zöld színű, lovas verziót készített a fekete árnyas, állatos témából. Ő most sokkal több világos színt használt, mint amennyit szoktak mások, így nagyon egyedi lett a képe.

Élményfestés foglalkozás - Fekete árnyas és horoszkópos képek - 2024.08.02. Csikvánd

Dóra előző alkalommal egy 30 cm-es, delfines képet festett, most pedig egy horoszkópost. A képén a csillagköd zöldes árnyalatú lett, a csillagjegyeket pedig ezüst színnel emelte ki a képből. Most is, mint a legutóbb, nagyon szépen és precízen festett.

Élményfestés foglalkozás - Fekete árnyas és horoszkópos képek - 2024.08.02. Csikvánd

A negyedik alkotó pedig az édesanyám volt. Már egy ideje szeretett volna horoszkópot festeni, s úgy döntött, hogy most él a lehetőséggel. A csillagködöt lilás árnyalatokkal festette ki, míg a csillagjegyek arany színűek lettek. Ő is nagyon szépen, precízen festette ki a domborműves képét.

A festésről ő is írt egy élménybeszámolót, amit itt olvashatsz: Így készült a domborműves horoszkópos alkotásom

Élményfestés foglalkozás - Fekete árnyas és horoszkópos képek - 2024.08.02. Csikvánd

A foglalkozás végén, ahogy szokott lenni, készítettünk közös képeket. Nimródról most külön készült a fotó, hiszen ő sokkal hamarabb végzett, mint a többiek.

Élményfestés foglalkozás - Fekete árnyas és horoszkópos képek - 2024.08.02. Csikvánd

Köszönöm Nimród, Blanka, Dóra és Ica, hogy eljöttetek alkotni. Nagyon szépen festettetek végig, büszkék lehettek az új alkotásaitokra. 🙂 Remélem kedvet kaptatok a későbbi alkotáshoz is. 😉


Szeretnéd megnézni, hogy korábbi foglalkozások milyenek voltak? Akkor kattints erre a linkre: Élményfestés és Paverpol.

Vagy szeretnéd te magad kipróbálni a technikát és készíteni egy ilyen képet vagy hasonlót? Ezen az oldalon – Foglalkozások, vagy a Facebook oldalamon, az Eseményeknél mindig megtalálod az aktuális foglalkozásokat, amikor az élményfestünk vagy akár a festés a Paverpol technikát kombináljuk. 😉

Ha pedig tudod, hogy a baráti vagy ismerősi körödben többen kipróbálnátok ezt a technikát, s szeretnétek közösen kikapcsolódni, feltöltődni alkotással, akkor vedd fel velem a kapcsolatot a vivienholl@alkotasokszigete.hu email címen, s megpróbálunk megoldást találni rá – bátran javasolj helyszínt! 😉

Ha pedig messze laksz, de szeretnél otthon festeni, vagy a gyermeked lepnéd meg egy festési lehetőséggel, akkor nézd meg a különböző méretű és témájú Festenivaló alapokat! 😉

Szólj hozzá!