Most pénteken (aug. 18-án) Gyarmaton tartottam egy domborműves mandala festő foglakozást. Nagyon vártam ezt a napot, ugyanis 5-en is jelentkeztek erre az alkalomra. Nézd meg, hogy milyen különlegeseket alkottak!
Előkészületek az alkotáshoz
A kezdés nem volt zökkenőmentes, mert a terem kulcsát kicsit később kaptam meg a tervezetnél, de sikerült gyorsan kipakolnom, s rögtön neki is láttunk az alkotásnak. 3 általános iskolás kislány és egy anya-lánya páros jött most alkotni.
Az események leírásánál írtam, hogy a stencilek száma korlátozott, bár az igazi okát nem írtam oda. Ami az, hogy sokan most stencileznek először, s ráadásul egy elég nagy mintát. Ha mindenki egyszerre kezd el stencilezni így, akkor nem tudom megadni a kellő figyelmet és szükséges esetén a segítséget a résztvevőknek. Így az az egyszerűbb megoldás, ha csak a csoport egyik fele egy kicsit előbb van a munkában – de elárulom, hogy így is a többség kb. egy időben fejezte be az alkotást. 😉
Mandalák készítése
A domborműves minták felrakása fotókon annyira nem érdekes (a tippeket úgyis élőben mutatva a legjobb átadni), de a festés… Már az alkotás közben is gyönyörűen nézett ki, ahogy alakultak, folyamatosan tűntek elő a minták.
Úgyhogy most nem lépésenként fogom megmutatni, hogy ki hogyan haladt. Hanem egy-egy alkotó mandalájának az alakulását láthatjátok majd, ahogy görgettek lefelé.
Az első mandalát, amit mutatok Jázmin készítette. A tűzvirág mintájú mandala alapszíne a citromsárga volt, amiből narancssárga és vörösbor színekkel varázsolta elő a domborműves részt.
Csenge szintén ugyanezt a mintát választotta, ő azonban a kék alapszínre világoskék, jégkék és fehér színekkel varázsolt.
Róza már a csipkés stencilmintát választotta. Ő kicsit nehezen döntötte el előre a színeket, de végül a narancssárga alapon a vörösbor, piros és fehér színek nagyon jól mutattak.
Az anya-lánya páros mindkét tagja szintén a csipkés mintát választotta. Eredetileg testvérek jöttek volna, de az egyikük mégsem ért rá, ezért az utolsó pillanatban úgy döntöttek, hogy az édesanyjuk jön helyette.
Először Anita alkotását mutatom meg – ő türkiz alapszínből tejeskávé, napsárga és fehér színekkel varázsolta elő a mintát.
Édesanyjuk, Csilla napsárgára festette a mandala hátterét, majd pedig a „csipkemintát” fehér, narancssárga és vörösbor színekkel festette meg.
Ugye milyen ügyes volt mindenki és milyen különlegeseket alkottak? Nem csak szépen megoldották a domborműves részt elkészítését, de utána szépen és pontosan ki is festették azokat a sok részű, gyakran apró, kidomborodó részeket. Ami külön tetszik, hogy olyan színkombinációkat választottak, amelyekkel még nem készítettem képet. És nagyon jók lettek! 😉
Köszönöm, hogy eljöttetek alkotni! Öröm volt látni, hogy milyen szépen alakultak a kezeitek között ezek a mandalák, s hogy mennyire élveztétek ezt az alkotós délelőttöt. 🙂
U.i.: a következő mandalás foglalkozás aug. 25.-én lesz Győrben. A részletekért kattints a helyszín nevére!
Szeretnéd megnézni, hogy korábbi foglalkozások milyenek voltak? Akkor kattints erre a linkre: Élményfestés és Paverpol.
Vagy szeretnéd te magad kipróbálni a technikát és készíteni egy ilyen képet vagy hasonlót? Ezen az oldalon – Foglalkozások, vagy a Facebook oldalamon, az Eseményeknél mindig megtalálod az aktuális foglalkozásokat, amikor az élményfestést és a Paverpol technikát kombináljuk. 😉
Ha pedig tudod, hogy a baráti vagy ismerősi körödben többen kipróbálnátok ezt a technikát, s szeretnétek közösen kikapcsolódni, feltöltődni alkotással, akkor vedd fel velem a kapcsolatot a vivienholl@alkotasokszigete.hu email címen, s megpróbálunk megoldást találni rá – bátran javasolj helyszínt! 😉
Ha pedig messze laksz, de szeretnéd otthon, magad kipróbálni a technikát, akkor nézd meg az Alkotócsomagokat. Különböző méretű és témájú domborműves képeket tudsz készíteni így el otthon a videós tananyagok segítségével. 😉 Ha pedig festeni szerette nagyon otthon, akkor ajánlom a Festenivaló alapokat. 😉