Most szombaton egy újdonságot próbáltunk ki – domborműves ékszerdobozokat készítettünk a jelentkezőkkel Gyarmaton. Nézd meg, hogy milyen ügyesen alkottak ismét!
Miért ismét? Azért, mert ők négyen már nem először voltak itt alkotni. Sőt többen már 4.-szerre jöttek! 😮 Így nekik ismerősek voltak már az alapanyagokkal teli asztalok – igaz, most nem vásznak voltak rajta, hanem nagyobb, fa dobozok.
A fontosabb tudnivalókat elismételtem, illetve az új dolgokra is felhívtam a figyelmüket, de látszott rajtuk, hogy már rutinosan alkotnak. Lássuk is sorban, hogy milyen ügyesen dolgoztak. 😉
Csenge már nagyon rutinosan alkotott, ő készült el elsőként a kék dobozával, aminek egy kicsit a belsejét is kidekorálta. (A dobozbelsőket a végén mutatom meg.)
Kati szintén kék ékszerdobozt készített. Az ő doboza „nagyon precíz” lett – ugyanis nem csak kupacokba helyezte a gyöngyöket, hanem sok helyen „gyöngysorokat” rakott ki. És a végén belül is festett egy kicsit – egy szívecskét.
Réka is kék színnel alkotott – ő teljesen más stílusban rakta ki a gyöngyöket, mint a többiek, így az ő doboza is nagyon elértő lett. Ráadásul ő jött rá a trükkre, hogy hogyan lehet könnyen nyitva tartani a dobozt a festésnél – beleállította a szivacsecsetet a doboz belsejébe, így nyitva maradt. 😀 (A dobozt azért célszerű kinyitni amikor fested ott ahol nyílik, mert így kisebb az esélye, hogy belefestesz a doboz élébe, s így akár eredeti színében is meg tudod hagyni a dobozt.) A doboz belsejét Réka is „kifestette” a szivacsecsettel.
Nóri viszont zöld színű ékszerdobozt készített fém virágokkal. Nézd meg, hogy milyen jó ez a verzió is, ahogy ő csinálta.
És most lássuk a négy ékszerdobot együtt! Kívül és belül is. 😀
Nagyon örülök, hogy mindannyian újból eljöttetek alkotni. 🙂 Nagyon szép ékszerdobozok készültek ezen az első ékszerdobozos alkotáson. 😉 Köszönöm Csenge, Kati, Réka és Nóri, hogy eljöttetek alkotni! 🙂 Büszkék lehettek az ékszerdobozaitokra! 🙂
Szeretnéd megnézni, hogy korábbi foglalkozások milyenek voltak? Akkor kattints erre a linkre: Élményfestés és Paverpol.
Vagy szeretnéd te magad kipróbálni a technikát és készíteni egy ilyen képet vagy hasonlót? Ezen az oldalon – Foglalkozások, vagy a Facebook oldalamon, az Eseményeknél mindig megtalálod az aktuális foglalkozásokat, amikor az élményfestést és a Paverpol technikát kombináljuk. 😉
Ha pedig tudod, hogy a baráti vagy ismerősi körödben többen kipróbálnátok ezt a technikát, s szeretnétek közösen kikapcsolódni, feltöltődni alkotással, akkor vedd fel velem a kapcsolatot a vivienholl@alkotasokszigete.hu email címen, s megpróbálunk megoldást találni rá – bátran javasolj helyszínt! 😉
Ha pedig messze laksz, de szeretnéd otthon, magad kipróbálni a technikát, akkor nézd meg az Alkotócsomagokat. Különböző méretű és témájú domborműves képeket tudsz készíteni így el otthon a videós tananyagok segítségével. 😉