Idén újból mentem alkotós foglalkozást tartani Pápára, a Kanga Land egyik táborba. (Pont 1 éve tengeri képeket festettünk.) Az idei alkotások témáját szerintem sejted a címből és a borítóképből, de ezért nézd, hogy milyen ügyesen készítették azokat az alkotásokat a résztvevő gyerekek.
A gyerekekkel a hét elején már alkottunk (teknősöket fűztünk), úgyhogy most ismerősként üdvözöltek minket. Annyira lelkesek voltak, hogy nem is volt időm lefotózni az előpakolt asztalokat. Még csak elkezdtünk előpakolni, de ők már le is ültek a múltkori helyükre.
Ividővel kicsi mandalák festését beszéltük meg a mai napra, a Csillagvirág mintájút. Úgyhogy előkészítettem 12 db 16 cm-es, elődomborított fa lapot (igen, ilyenkor a lealapozom a fa lapokat, a kiválasztott mintát rástencilezem és le is csiszolom őket). Mivel a csoport eléggé vegyes – vannak ovisok és általános iskolások is, így a képességeik is különböztek. Végül az ovisok közül 2 kisfiú egy másik, vagyis kisebb, szívecskés mintát kapott.
A mandalák festésénél 3 színvilágból lehetett végül választani: lila, narancs és zöld (a két kisfiú képe sötétzöld-fehér és piros-fehér lett végül). Máris mutatom, hogy milyen ügyesen kezdték el lefesteni a háttérszínekkel a gyerekek a képeiket.
Ezután kicsit rászárítottunk a képekre, hogy az alap festés gyorsabban megszáradjon és minél előbb nekiláthassanak a kidomborodó részek, vagyis a minták „elővarázslásának”. Ez bizony aprólékos munka tud lenni, de ügyesen megoldották a gyerekek.
Közben több gyerkőc ügyesen meg is tanulta, hogy hogyan kell kijavítani, ha kicsit mellé festenek. A két kisfiúval, aki más mintát készítettek, más technikával festettünk végül – a kifestett alapra szivacsecsettel raktunk fel egy kis fehéret. S íme a kész alkotások:
A foglalkozás végén csináltunk „közös” fotókat – színenként összeálltak a gyerekek és „elbújtak” az alkotásaik mögé.
És a végén lett egy közös fotó is.
És egy kicsit nagyobb méretben együtt az összes kész alkotás.
Nagyon ügyes volt mindenki, büszkék lehetnek az alkotásaikra. 😉 Örömmel láttam, hogy mennyire élvezték a gyerkőcök az alkotást. 🙂
A foglalkozásról és a Kanga Landban lévő táborból ezen a linken láthatsz további fotókat és videókat:
Szeretnéd megnézni, hogy korábbi foglalkozások milyenek voltak? Akkor kattints erre a linkre: Élményfestés és Paverpol.
Vagy szeretnéd te magad kipróbálni a technikát és készíteni egy ilyen képet vagy hasonlót? Ezen az oldalon – Foglalkozások, vagy a Facebook oldalamon, az Eseményeknél mindig megtalálod az aktuális foglalkozásokat, amikor az élményfestünk vagy akár a festés a Paverpol technikát kombináljuk. 😉
Ha pedig tudod, hogy a baráti vagy ismerősi körödben többen kipróbálnátok ezt a technikát, s szeretnétek közösen kikapcsolódni, feltöltődni alkotással, akkor vedd fel velem a kapcsolatot a vivienholl@alkotasokszigete.hu email címen, s megpróbálunk megoldást találni rá – bátran javasolj helyszínt! 😉
Ha pedig messze laksz, de szeretnél otthon festeni, vagy a gyermeked lepnéd meg egy festési lehetőséggel, akkor nézd meg a különböző méretű és témájú Festenivaló alapokat! 😉