Minták és színek ösvényein – Gyarmat

A múlt héten kisebbeknek tartottam foglalkozásokat több új témában, de nagyobbaknak is szerveztem foglalkozást erre a hétre. Amiből majdnem nem lett semmi – ugyanis többen jelezték, hogy jönnének, de nem jó az időpont. Végül csak 1 jelentkezőm lett a csütörtöki napra. És jött a kérdés – megtartsam vagy ne tartsam meg így a foglalkozást….

Mivel olvasod ezt a blogbejegyzést, szerintem tudod hogy hogyan döntöttem. 😉 Mivel Emesével többször beszéltem, s mondta, hogy ajándékba készítené az alkotásokat a gyermekeinek, így végül úgy döntöttem, hogy bár általában min. 4 jelentkező esetén tartok csak foglalkozásokat, most kivételt teszek. Így előző nap mindent bepakoltam (sőt magamnak is tettem be egy kis festenivalót, hogy ne alkosson teljesen egyedül), s kíváncsian vártam, hogy milyen lesz csak 1 emberrel alkotni.

Csütörtök reggel (07.06.) minden alapanyagot kipakoltam a két alkotáshoz, hogy minél előbb elkezdhessük a napot. Emese időben érkezett, úgyhogy rögtön el is kezdtük csinálni a farkasos képet.

Farkasos-teliholdas kép

Elmondtam neki, hogy hogyan kell stencilezni, s nagyon szépen meg is csinálta a farkasos mintát. Miután letakarította a stencil sablont (bizony ez is fontos teendő, ha otthon szeretnél sokszor alkotni ugyanazzal a stencillel), befestette az egész képet feketére. Igen, az egészet. 😉

Ezután jött a „magic”. Mivel ma csak ő volt, ezért a stencil sablont visszahelyeztük a képre az égbolt megfestése előtt – így bátrabban használhatta a stencilező ecsetet, hiszen nem ment túl a farkasos mintán. (Ha túl ment volna rajta, akkor újra le kellett volna festenie feketével azokat a részeket.)

A végén már csak 1 nagy lépés volt hátra – a csillagok „megfestése”. Amit nagyon ügyesen megoldott. 😉 Szerintem nagyon jó lett a végeredmény!

Tengeri ékszerdoboz

A következő alkotás egy ékszerdoboz volt tengeri színvilággal. Először a doboz tetejét domborította nagyon ügyesen Emese Paverpol technikával, majd gyöngyöket és dekorhomokot is tett rá, hogy még különlegesebb legyen a felület.

Miután megszárította a domború részt, elkezdhette a doboz festését egy alap színnel, ami itt a metál kék volt. Utána következett a domború részek előhozása szivacsecset segítségével, majd a végén ráragasztotta a dobozra az ékszerköveket és a tengeri csillagokat.

A végén lefényképeztem a két alkotást együtt – mit gondolsz róluk? Neked is tetszenek? 😉 Nekem nagyon. 😉

Köszönöm még egyszer Emese, hogy jelentkeztél! Nagyon szépen alkottál, s örülök, hogy élvezted az alkotós délelőttöt. 😉


Szeretnéd megnézni, hogy korábbi foglalkozások milyenek voltak? Akkor kattints erre a linkre: Élményfestés és Paverpol.

Vagy szeretnéd te magad kipróbálni a technikát és készíteni egy ilyen képet vagy hasonlót? Ezen az oldalon – Foglalkozások, vagy a Facebook oldalamon, az Eseményeknél mindig megtalálod az aktuális foglalkozásokat, amikor az élményfestést és a Paverpol technikát kombináljuk. 😉

Ha pedig tudod, hogy a baráti vagy ismerősi körödben többen kipróbálnátok ezt a technikát, s szeretnétek közösen kikapcsolódni, feltöltődni alkotással, akkor vedd fel velem a kapcsolatot a vivienholl@alkotasokszigete.hu email címen, s megpróbálunk megoldást találni rá – bátran javasolj helyszínt! 😉

Ha pedig messze laksz, de szeretnéd otthon, magad kipróbálni a technikát, akkor nézd meg az Alkotócsomagokat. Különböző méretű és témájú domborműves képeket tudsz készíteni így el otthon a videós tananyagok segítségével. 😉 Ha pedig festeni szerette nagyon otthon, akkor ajánlom a Festenivaló alapokat. 😉

Szólj hozzá!