Egy másik technikát mutatok meg gyönggyel ebben a bejegyzésben. A neve peyote.
Ez a technika nem új számomra, de még csak a jéghegy csúcsa, amit meg tudok csinálni most. Ha tudjuk az alap lépéseket, sok különféle mintát készíthetünk. Általában Delica gyöngyöket használok, mert az eredmények sokkal szebbek. 🙂
Most karkötőket és egy kis képet mutatok peyote technikával. A karkötők mintáját én terveztem. Természetesen sok mintát tudunk találni az interneten manapság.
A második karkötőt egy könyvben találtam. Ebből a könyvből tanultam a technikát.
A következő karkötő szó szerint saját tervezésű. A neten találtam egy képet és átalakítottam egy programmal. Ez egy kabala karkötő számomra, ugyanis a kínai szöveg azt jelenti, hogy az álmok valóra válnak. Remélem tényleg azt jelenti és felismerhető 🙂
És itt van az a kép – a két jin-jang sárkány. A mérete 8,5 x 8,2 cm.