Tegnap megtartottam az idei utolsó alkotós foglalkozást Gyarmaton. 4 gyerkőc jött most alkotni – nézd meg, hogy milyen különlegeseket alkottak és hogyan!
Eredetileg úgy volt, hogy először a téli képeket készítjük, s utána lesznek majd a mandalák. De a mandalákra nagyobb volt az érdeklődés, így megbeszéltem a szülőkkel, hogy felcserélhetjük-e a két témát. Mivel mindenki igent mondott, ezért két mandalás asztal várta az alkotó gyerekeket.
Élményfestés – Kicsi mandalák
A gyerkőcök pontosan érkeztek és mindenki gyorsan leült az asztalon a helyéhez.
Kíváncsian vártam, hogy milyenek lesznek az alkotások, ugyanis 3-an is ugyanazt a mintát választották és közülük ketten ráadásul ugyanazokat a színeket. Lássuk szépen sorban, hogy hogyan alakultak a kezeik között az elődomborított, festenivaló alapok (amelyek hamarosan fent lesznek ezen az oldalon: Festenivaló, domborműves alapok).
Bálint a Hullámok nevű mintát kérte, fenyőzöld, zöld, almazöld, világoskék, kék és citromsárga színekkel. A fenyőzöld alapra végül kékkel nem festett, de nagyon jó színösszeállítást csinált a többi színből. Ráadásul nagyon szépen, precízen festett végig.
Dorina egy másik mintát, a Virágos geometriát választotta. Vörösbor színű alapra fehérrel, citromsárgával, narancssárgával és pirossal festett. Ő volt a legkisebb közülük, így a domború részek festésénél kapott egy kis segítséget – minden színnél belepöttyöztem egy kicsit a kifestendő részbe, így könnyebben tudta követni a mintát. Nagyon szépen és jól festett, pedig ez a minta nehezebb volt, mint a többi.
Dorottya szintén a Hullámok nevű mintát kérte. A kék alapra jégkékkel, világoskékkel és narancssárgával festett. Ő már egy nagyon rutinos alkotónak számít, a nyáron több foglalkozáson is részt vett. Szépen és gyorsan haladt, sőt, most már a javításokkal is megpróbálkozott, ha véletlenül kicsit mellé is festett.
Lara is a Hullámok nevű mintát választotta. Ráadásul ugyanazokkal a színekkel festett, mint a Dorottya, vagyis a kék alapra jégkékkel, világoskékkel és narancssárgával. Azonban mégis másmilyen lett egy kicsit az ő mandalája. Bár csak 2 színt cserélt fel egy helyen, az eredmény mégis nagyon jó lett. Nézd meg a színek sorrendjét, s érteni fogod, hogy mire gondolok. 😉
Miután mindenkinek elkészült a képe, gyorsan csináltunk egy közös fotót az alkotásaikkal.
Domborműves festmények Paverpol-lal – Téli képek
Téli képek készítésére csak ketten jelentkeztek – Dorottya és Lara. Így míg a másik két gyerkőc várt a szüleire, hogy elvigyék őket, gyorsan előkészítettem mindent erre a téma, s addig a lányok tartottak egy kis tízórai szünetet.
Most a képek domborítását is ők készítették el, így azzal kezdtük az alkotást. Előre levágott textileket raktak Paverpol-ba, s utána ezeket rakták fel a képeikre. A domborításra hajszárítóval rászárítottunk, hogy gyorsabban száradjon a kép, s utána feketére befestették a figurákat, s majdnem a teljes képet.
Utána felragasztottunk néhány filigrán és gyöngykupakokat, hogy még érdekesebbé tegyük a domború részeket, majd megtanulták, hogy hogyan kell színátmenetet festeni.
A legvégén pedig szivacsecsettel „előhozták” a domború részeket, majd felkerültek a fa figurák és az ékszerkövek is a képre.
Máris mutatom, hogy melyikük milyen képet készített. 😉
Dorottya egy szerelmes cicás képet készített. A két cicus egy kis kerítésen csücsül az éjszakában egy hóesés után. 😉
Lara egy másik témát választott – ezen két kicsi szarvas találkozik egy havas tájon.
Ez a téma most nehezebb volt, de mindketten ügyesen megoldották. A végén készítettünk megint egy „csoportképet”, majd utána letettük egymás mellé is a képeket.
Neked a 6 alkotásból melyik tetszik legjobban? Kíváncsian várom, hogy melyiket vagy melyeket írjátok meg hozzászólásban. 😉
Köszönöm Bálint, Dorina, Dorottya és Lara, hogy az őszi szünetben eljötteket alkotni. Nagyon ügyesen alkottatok végig, büszkék lehettek az új alkotásaitokra. 🙂
Szeretnéd megnézni, hogy korábbi foglalkozások milyenek voltak? Akkor kattints erre a linkre: Élményfestés és Paverpol.
Vagy szeretnéd te magad kipróbálni a technikát és készíteni egy ilyen képet vagy hasonlót? Ezen az oldalon – Foglalkozások, vagy a Facebook oldalamon, az Eseményeknél mindig megtalálod az aktuális foglalkozásokat, amikor az élményfestést és a Paverpol technikát kombináljuk. 😉
Ha pedig tudod, hogy a baráti vagy ismerősi körödben többen kipróbálnátok ezt a technikát, s szeretnétek közösen kikapcsolódni, feltöltődni alkotással, akkor vedd fel velem a kapcsolatot a vivienholl@alkotasokszigete.hu email címen, s megpróbálunk megoldást találni rá – bátran javasolj helyszínt! 😉
Ha pedig messze laksz, de szeretnéd otthon, magad kipróbálni a technikát, akkor nézd meg az Alkotócsomagokat. Különböző méretű és témájú domborműves képeket tudsz készíteni így el otthon a videós tananyagok segítségével. 😉 Ha pedig festeni szerette nagyon otthon, akkor ajánlom a Festenivaló alapokat. 😉