Tündérvilág a győri Passé Mozgás Stúdióban – Élményfestés Győrben

Tavaly aranyos, cicás képeket festettünk a Passé Mozgás Stúdió 2 táborában, idén egy új témát próbáltunk ki a balettimádó lányokkal – tündéres képeket festettünk. Nézd meg, hogy milyen jó képeket festettek!

De még mielőtt megmutatom a készülendő tündéres alkotásokat, beteszem ide a tavalyi két tábor beszámolóját, mert nagyon jók lettek a cicás képek! Nem volt köztük 2 egyforma, annak ellenére sem, hogy összesen 21 cicás kép készült a 2 alkalommal – kattints a linkekre, hogy megnézhesd a kész képeket:

Éva a Pillangóbűvölő tündért kérte, több színnel. Így ezt a mintát 4-4-4 kislány festette kék, piros és lila színekkel. A képek széleit most előfestettem a 3 színnel, mivel ez nem egyszerű feladat, s több kisebb kislány is volt köztük.

Élményfestés foglalkozás - Tündérek - 2024.07.11. Győr, Passé Mozgás Stúdió

A képek „alapozását”, vagyis a háttérszínt megfestését ügyesen és gyorsan megcsinálták a lányok. Igen, az ilyen képek hátterét mindig egy színnel teljesen lefestjük, s utána alakítjuk, varázsoljuk elő a többi részletet. Vagyis alakítjuk át világosabb színekkel a hátteret. Utána pedig „ráfestjük” a sok-sok csillagot. Oké, a csillagokat nem egyesével festjük fel, de a trükkjét majd egy foglalkozáson mutatom meg, ha egyszer eljössz egyre (és csillagos égboltos kép lesz a téma). 😉

Élményfestés foglalkozás - Tündérek - 2024.07.11. Győr, Passé Mozgás Stúdió
Élményfestés foglalkozás - Tündérek - 2024.07.11. Győr, Passé Mozgás Stúdió

Ezután már csak a fekete színnel festettünk – először a tündéreket „varázsoltuk elő”.

Élményfestés foglalkozás - Tündérek - 2024.07.11. Győr, Passé Mozgás Stúdió

Majd fűszálakat és pillangókat festettünk a képekre. Itt a kész képeken láthatod, hogy milyen ügyesen oldották meg a feladatot a tanácsaim alapján.

Élményfestés foglalkozás - Tündérek - 2024.07.11. Győr, Passé Mozgás Stúdió

És természetesen a végén csináltunk egy közös fotót, „elbújós” fotót a gyerekekkel és a kész alkotásaikkal. Ugye milyen ügyesek voltak? 😉

Élményfestés foglalkozás - Tündérek - 2024.07.11. Győr, Passé Mozgás Stúdió

A foglalkozásról és a Passé Mozgás Stúdióban lévő táborból ezen a linken láthatsz további fotókat: Passé Mozgás Stúdió


Szeretnéd megnézni, hogy korábbi foglalkozások milyenek voltak? Akkor kattints erre a linkre: Élményfestés és Paverpol.

Vagy szeretnéd te magad kipróbálni a technikát és készíteni egy ilyen képet vagy hasonlót? Ezen az oldalon – Foglalkozások, vagy a Facebook oldalamon, az Eseményeknél mindig megtalálod az aktuális foglalkozásokat, amikor az élményfestünk vagy akár a festést a Paverpol technikát kombináljuk. 😉

Ha pedig tudod, hogy a baráti vagy ismerősi körödben többen kipróbálnátok ezt a technikát, s szeretnétek közösen kikapcsolódni, feltöltődni alkotással, akkor vedd fel velem a kapcsolatot a vivienholl@alkotasokszigete.hu email címen, s megpróbálunk megoldást találni rá – bátran javasolj helyszínt! 😉

Ha pedig messze laksz, de szeretnél otthon festeni, vagy a gyermeked lepnéd meg egy festési lehetőséggel, akkor nézd meg a különböző méretű és témájú Festenivaló alapokat! 😉

Szólj hozzá!