Egy újabb pápai táborba hívtak meg alkotni a hét elejére (aug. 21.). Ez a tábor az önkormányzatban volt, ahol ezzel a kis, festős programmal kezdték a gyerekek a hetet. Nézd meg, hogy milyen szépen alkottak ők is! 😉
Sokat leveleztünk mielőtt véglegesítettük a témát, hiszen próbáltunk egy olyan témát választani, ami mindenkinek tetszett – függetlenül attól, hogy fiú vagy lány alkot. Így végül a tengeri képekből a delfines témát beszéltük meg, s az előző héten el is készítettem a domborműves alapokat. Pénteken szóltak, hogy még egy gyerkőc jönne – még szerencse, hogy mindig eggyel több alapot készítek. 😀 Így a hétvégén már csak bepakolnom kellett a hétfői festéshez.
Miután odaérkeztem hétfőn, rögtön kipakoltunk, majd neki is láttunk az alkotásnak.
A háttér megfestése
Miután elmondtam az alapokat, rögtön neki is láttunk a festésnek. Legelőször az eget festették be, s közben szivacsecsettel finomítottak is a háttéren. (Mivel most többen festettek, s volt olyan rész, ahol többeknek kellett segíteni, így nem volt mindig időm fotózni. Ezért a képeken nem tudom megmutatni az összes gyerkőc alkotásának lépéseit, csak egy válogatást belőlük – de azért van olyan fotó is, amelyen minden alkotás látszik.)
Utána a tenger kékje következett.
És maga a tengerpart – ezt már páran több színnel festették ki.
Tengeri állatok festése
A következő lépés a tengeri állatok, vagyis a delfinek, madarak és a rákocskák, illetve a hullámok és buborékok megfestése volt. Először a delfineket és a madarakat festették meg.
Utána a hullámokat és a buborkékokat.
Majd a legvégén következtek a rákocskák.
S íme mindenki „titkosan” a kész alkotásával.
Nagyon ügyesen alkottak a gyerkőcök ls szépen, büszkék lehetnek ők is az alkotásaikra. 😉 Örömmel láttam, hogy többen mennyire élvezték a festést. 🙂
Szeretnéd megnézni, hogy korábbi foglalkozások milyenek voltak? Akkor kattints erre a linkre: Élményfestés és Paverpol.
Vagy szeretnéd te magad kipróbálni a technikát és készíteni egy ilyen képet vagy hasonlót? Ezen az oldalon – Foglalkozások, vagy a Facebook oldalamon, az Eseményeknél mindig megtalálod az aktuális foglalkozásokat, amikor az élményfestést és a Paverpol technikát kombináljuk. 😉
Ha pedig tudod, hogy a baráti vagy ismerősi körödben többen kipróbálnátok ezt a technikát, s szeretnétek közösen kikapcsolódni, feltöltődni alkotással, akkor vedd fel velem a kapcsolatot a vivienholl@alkotasokszigete.hu email címen, s megpróbálunk megoldást találni rá – bátran javasolj helyszínt! 😉
Ha pedig messze laksz, de szeretnéd otthon, magad kipróbálni a technikát, akkor nézd meg az Alkotócsomagokat. Különböző méretű és témájú domborműves képeket tudsz készíteni így el otthon a videós tananyagok segítségével. 😉 Ha pedig festeni szerette nagyon otthon, akkor ajánlom a Festenivaló alapokat. 😉